A kardiológustól a félmaratonig

Azt hittem jó kondiban vagyok. Nem voltam nagy sportoló, de azt hittem a sok kerékpározás, túrázás elég ahhoz, hogy mondjuk pár év kihagyás után fussak egy szigetkört. Ez tavaly április elején volt. Az akkor 11 éves fiam is velem tartott. Hamar gondjaim lettek a levegővel, pontosabban a hiányával. Hatalmas küzdelem volt körbeérni és külön nehezítette, hogy míg én a métereket számoltam vissza, a kisfiam pár galambot is megkergetett, ha már ott voltak… Lerogytam egy padra és próbáltam összeszedni magam. Volt rajtam pulzusmérő, ami 176-os átlagpulzust mért. Az rengeteg, de akkor még nem tudtam mennyire. Az volt az érzésem, hogy a kor, az alakuló túlsúly és talán a stressz kikezdett már annyira, hogy már óvatosan kell bánnom a fizikai terheléssel. Elszomorodtam, de azért tudni akartam mi újság, ezért körbeérdeklődtem mi ilyenkor a teendő és bejelentkeztem egy terheléses EKG-ra. Kiderült mi a baj. Egészséges vagyok, de nincs meg a kellő alap-állóképességem a futáshoz. Az is elhangzott mit kell tennem. Lassan, pontosabban alacsony pulzussal futni rendszeresen. Azt mondták hónapokig tart mire érdemi változás lesz. Értenek hozzá és ez nálam is bebizonyosodott. Innentől megnyílt előttem egy hosszú út, amin azóta is nagyon jó haladni. A pulzus, mint a legfontosabb testi jel lett a barátom a futásban. A kardiológus kimérte a csúcspulzusomat és attól lefelé 10%-os tartományokban vannak az egyéni pulzuszónák. Aki alapoz, annak elég az a tempó és távolság, ami a pulzusát 70% körül tartja a csúcspulzusához képest.  Ez a fajta futás lassú, de jó. Az ember nem kapkodja a levegőt és mikor elkap egy jó ritmust, akkor úgy érzi ki tudna futni a világból. A lassú azt jelenti, hogy akár 7-8 perc is kellhet egy kilométer megtételéhez. Igazi kocogás. Ilyenkor azt sem árt tudni, hogy egy félmaraton szintidejéhez, pontosabban ahhoz, hogy ne vegye fel a futót a záróbusz átlag 6 perc 20 másodperc kell legyen a tempó. Ez akkor ilyen távon számomra tudományos fantasztikum volt. Azért csak futottam hetente egyszer, kétszer és mellette maradt valamennyi bicikli és úszás. A lassú futás alatt hozzá kellett szokni, hogy ez semmiképp sem verseny és egyáltalán ne zavarjon, hogy ha akár a nagyapám vagy a nagyanyám is lehetne, aki épp elrobog mellettem. Fél év és 30-40 futás után ezzel a módszerrel szép lassan nőtt a tempó és a távolság. Már ment két, három szigetkör is, az átlagos tempóm pedig 7 perc alatt maradt kilométerenként. A jó az volt, hogy maga a futás így nem volt túl megerőltető. Fokozatosan szokott hozzá a szervezetem és akár egy óra is elég volt ahhoz, hogy sikerüljön mentálisan is felfrissülni. Kollégám, barátom, egyben Ironman mentorom lassan kezdett javasolni magasabb pulzussal járó edzéseket is. Idén már heti két futás volt. Egy változó intenzitású kb. 10 kilométer és egy hosszabb, 15-17 km fokozatosan emelkedő tempóval.

heart csíkNyár elején neveztem az első félmaraton versenyemre, szeptember 13-ra. Akkor még nem voltam benne biztos, hogy sikerülni fog, csak azt tudtam, hogy kell ez a cél, hogy tovább tudjak fejlődni. Kezdtek szaporodni a 6 perc körüli és az az alatti kilométerek, majd augusztusban próbaképp futottam 4 szigetkört, ami kicsit több is, mint a félmaraton. Az átlag időm 6 perc 33 másodperc volt kilométerenként és az átlagpulzusom 145. 30-cal kevesebb, mint ahonnan elindultam úgy, hogy gyorsabban futottam, mint akkor. Ekkor már tudtam, hogy szeptember 13-a ünnep lesz. Végre ott voltam a sokszor elképzelt tízezres tömegben. Minden percét élveztem. 16 zenekar az út mentén, szurkolók és futótársak végtelen hosszú kígyója. Kicsivel több, mint két óra kellett, hogy beérjek, 6 perc alatt volt az átlag tempó. A terheléses EKG óta másfél év telt el. Nagyon jó másfél év. Folyatni fogom a futást, ki tudja még meddig tudok eljutni. Nem a határaim érdekelnek, hanem hogy maradjon meg a jó kondim. Mikor az Andrássy úton futottam a félmaraton mezőnyével, megszólított egy idősebb futó úr egy nálánál még idősebbet: „Te hány éves vagy?”. „Én 80” válaszolta. „Én csak 72, és innentől Neked szurkolok!”. Ezzel lehagyott minket és arra gondoltam, milyen jó lenne, ha egy ilyen beszélgetésnek majd egyszer a részese lehetnék.

Na és hogy hogyan kerül ez a téma a vezetői blogba? Egyszerűen azért, mert a vezető munkája sem rövid sprintekből és köztük hosszas pihenőkből áll. A vezetői munka az maga a maraton…

Reklámok

Termékek valóban ingyen. Megéri?

Akármennyire is furán hangzik a cím, az internetes startupok és a mobil alkalmazásfejlesztők pontosan tudják, mire gondolok. Ingyen termék üzleti fogásként, hogy a figyelmet a fizetős verzióra terelje.

Mielőtt azt gondolnánk, ez a modell csak a cégek szűk körét érinti, nézzünk körül, és lássuk be: ez az eszköz más-más módon, de mindenki számára elérhető.

Nem hogy Internet, még áram is alig volt, mikor az Egyesült Államokban az 1900-as évek elején egy ételkiegészítőket gyártó cég ingyen szakácskönyveket kezdett osztogatni a háziasszonyoknak, amikben természetesen az ő alapanyaguk is kellett az ételekhez. Egy csökkenő példányszámú napilap előfizetői bázisát pedig úgy növelték jó pár évvel ezelőtt Spanyolországban, hogy egy ötven elemű étkészlet egy-egy darabját hozzácsomagolták a szombati számokhoz. Mindkettőnek bejött a próbálkozás. Az Internet-korszak két hatalmas változást hozott. Az egyik, hogy az információ-dömpingben már alig lehet figyelemhez jutni a potenciális vásárlók körében, a másik pedig, hogy léteznek olyan termékek, melyek eladásakor a szállító költsége közel nulla. A témáról sokat meg lehet tudni innen: Ingyen! – A radikális árképzés jövője.

A tengerentúlon ma már széles körben használt a Freemium kifejezés (el sem tudom képzelni ennek a magyar megfelelőjét, de örülnék, ha lenne), melynek az a lényege, hogy ingyenes terméket kínálok a felhasználóknak, közben igyekszem más kínálattal elegendő fizetős ügyfelet is gyűjteni, akik eltartják mindkét kört. Más megközelítés, mikor szétválik a felhasználó és aki kifizeti a számlát.  Ilyen, amikor hirdetőktől jutnak bevételhez. Aztán gondoljunk csak arra, fizettünk-e már valaha egy internetes keresésért? Mi ugye nem – de más sokat fizet, hogy megtudja mit is keresünk.

freeA „hogyan” és „mit adjak” kérdésre adható válaszok száma szinte végtelen. Van cég, aki 2MB tárhelyet ad ingyen, hogy a 100MB-ért már fizessünk. Van, aki egy hónapnyi szolgáltatást ad ingyen, hogy utána előfizessünk. Ez utóbbi nekem nem kedvencem. A „try&buy” nem klasszikus Freemium. Működhet ettől, csak pont a lényeg veszik el. Használható értéket adni ingyen. A legtöbben alap és fizetős funkciókra bontják kínálatukat. Ilyenkor nagyon nem mindegy, melyik oldalra mi kerül.

Sokat tanulmányozva ezeket a modelleket számomra már egyértelmű, hogy ezzel a módszerrel mind a vevő, mind az eladó nyer. A vevő kellő tapasztalatot tud szerezni egy termékről, mielőtt akár egy fillért is kiadott volna érte, az eladó pedig hamar ismerté válik, hiszen nem túl nagy költséggel eljut leendő felhasználóihoz. Érdekes adat, hogy az ingyen felhasználók (free) és a fizetősök (premium) aránya általában 90-10%, de lehet akár 98-2% is. Ezt érdemes figyelembe venni a tervezéskor.

Hatalmas téma ez, mely szerintem sok vállalkozó szellemű embernek bizsergeti a fantáziáját. Néha én is azon kapom magam, hogy azon ábrándozok, „bárcsak adhatnék egy terméket ingyen!”.

Az adóhatóság mint társtulajdonos?

Ezt nem én találtam ki, de néha eszembe jut, és ilyenkor eltöprengek rajta. A kérdés mögött egy szimbolikus megközelítés van, amit kedvenc vállalati pénzügyes előadóimtól hallottam az egyetemen. Aki a BME környékén ismerős, biztos találkozott a kiváló Andor-Ormos-Tóth csapattal, számos – azóta is fészkelődő – bogarat ültettek a hallgatóság fülébe. Ha például ez a mostani téma a kedves blog olvasóban is tovább motoszkál, akkor valami tényleg lehet benne.

Vegyünk országtól függetlenül egy piacgazdaságot. Az állam természetesen érdekelt a vállalkozások hosszú távú, eredményes működésében. Miért is ne lenne az, hiszen ebből lesz adóbevétele. Ahhoz, hogy ezt elérje, döntésein keresztül folyamatosan szabályozza és ellenőrzi a vállalkozások működését, majd a megtermelt eredményből elveszi a maga részét. Pont úgy, mint egy tulajdonos. Normális esetben fel sem merül ellenérdekeltség. Az államot ebben a tekintetben mindenütt az adóhatóság képviseli, rá tehát úgy kell tekintenünk, mint a cég életének állandó részvevőjére. Talán így már nem is hangzik annyira vadul, a címben szereplő kérdés. Máris könnyebb egymás mellé ültetni a látszólag szembenálló feleket.

Országa válogatja, hogy a helyzet mennyire van messze az ideálistól. Jelenleg az Egyesült Államokban nagy küzdelem folyik az egyértelműen társasági adó elkerülési céllal létrejött konstrukciókkal. A legnagyobb vállalatok rövidítik meg dollár tízmilliárdokkal ilyen módon a költségvetést. Az elszánt IRS meg fogja találni a módját, hogy változtasson a kialakult rendszeren és az állam megkapja a jussát. Ezzel összefüggésben máris változtak az adójogszabályok Írországban. A Svájcban működő cégek esetén az a fontos, hogy tevékenységi körük és méretük alapján az elvárt adót megfizessék. Ha a befizetés a becsült érték közelében van, akkor nincs semmi gond. Mindezt úgy, hogy nincs a számláknak, bizonylatoknak alaki kötöttsége, szigorú sorszámozása.

question-mark-icon
Nem tudom, mit hoz a jövő, de egyetemeinkről annyi jó elmélet indult már ki, aminek meglett a gyakorlati haszna. Miért ne töprenghetnénk el egy kicsit azon is, hogy a vállalkozások és az államot képviselő adóhatóság nem ellenérdekeltek. Vajon mi segít majd hozzá, hogy a mindennapokban érvényre juthasson egy igazi együttműködés – ahogy az társtulajdonosok között illik?

Külföldre dolgozni itthonról (Svájc)

Ahogy az ilyen történetek kezdődni szoktak: az ismerősöm ismerőse új színt hozott az életünkbe. Ő történetesen svájci és évek óta külsős pénzügyi tanácsadóként és kontrollerként dolgozik svájci kórházaknak. Mikor megismerte mivel foglalkozunk, mármint hogy tetszőleges rendszerekből kinyert adatokból állítunk elő vezetői információs, illetve kontrolling rendszereket, felgyulladt az agyában az a bizonyos lámpa és beindult az együttműködés.

Szerencsénkre a svájci kórházak nagy része egy ottani fejlesztésű rendszert használ, melyből másoknak addig nagyon nehéz volt megfelelően kinyerni adatokat. Ide is magyar mérnökök kellettek. Ez a szerénytelen kijelentés megengedhető, mert holland, német és osztrák cégek is tettek már erre korábban kísérletet. Nem kisebb helyen, mint a davosi kórházban kellett bemutassuk milyen rendszert tudunk kiépíteni, melyből a vezetők addig nem látott módon át tudjáksw shutterstock_150411200-638x380 tekinteni az intézményük gazdálkodását. Egy évig tartott, míg minden a helyére került. Ebben az időszakban szerződés nélkül, a saját költségünkre dolgoztunk azért, hogy megmutassuk mit tudunk. Mikor minden adat a helyére került és meglátogattuk a kórház vezetőjét és gazdasági igazgatóját, végre eljutottunk a szerződéskötésig. Mikor ott tartottunk, hogy a befektetéseink megtérülése végett szeretném, hogy két évig ne lehessen rendes felmondással megszüntetni a szerződést, a kórház vezetője komolyan rám nézet és azt mondta: nem szüntetjük meg, de más az indok. Én nem akarom, hogy előbb véget érjen a szerződés, mert szükségem van magukra. Nem hittem a fülemnek. Nagyon nagy bizalommal volt irántunk – nyilván köszönhetően az előzményeknek is – és komolyan számított a munkánkra. Kívánom minden szállítónak, hogy éljen át ilyen perceket akár itthon, akár külföldön. Ez öt éve volt, azóta is partnereink, tíz újabb svájci kórházzal egyetemben.

Különleges élmény külföldre is dolgozni. Talán másokat is inspirálhat arra, hogy nem kell hosszabb távra elhagyni az országot ahhoz, hogy felkutasson ilyen lehetőségeket. Az persze tevékenység függő, hogy mivel egyszerűbb, vagy nehezebb erre vállalkozni. Ami biztos: kinti jó partner, türelmes befektetés, ott nehezen hozzáférhető szakértelem és egy itteni kiszolgáló háttér felépítése elégnek kell legyen ahhoz, hogy erre az útra lehessen lépni.

Az elmúlt öt évben rengeteg további különleges élményünk volt. Többször versenyeztünk más országbeli szállítókkal és talán ma már nagyon is számolnak velünk. Egyik legnagyobb meglepetésem az volt, mikor kiderült az egyik potenciális ügyfelünk vezetője magyar származású. Három éves korában kerül ki Svájcba, ma már tekintélyes orvos, saját klinikával. Nagyon jó érzés volt találkozásunkkor összemosolyogni azon, mire vihetik a magyarok. Főleg persze Ő, de ez már egy másik történet…

A bankszámlánk is a felhőben van?

Miközben sokan azzal foglalkoznak, hogy a felhő alapú szolgáltatásokat újdonságként mutassák be, elkerüli a figyelmünket, hogy a lényegi kérdésekkel már rég tisztában vagyunk, sőt már kellőképpen hozzá is szoktunk. Ezzel informatikai szempontból szerintem lehet vitatkozni, de felhasználói szemmel aligha. Mi is jellemző a felhő alapúnak hívott szolgáltatásokra? Interneten keresztül érjük el, nem tudjuk pontosan hol található az a szerver, amin az adatok vannak. Így ír erről a Wikipedia. Azt tudjuk, hogy ki a szolgáltató, de a legtöbb műveletet a nélkül is el tudjuk végezni, hogy annak munkatársaival kapcsolatba lépnénk. Azt is tudjuk, hogy bármekkora értéket is képvisel mindaz, amihez így, elektronikus úton hozzáférünk, elfogadjuk, hogy azt fizikai valóságában soha sem birtokolhatjuk. Megelégszünk azzal, és ez gyakran nem is zavar bennünket, hogy az amit a böngészőben látunk létezik, használhatjuk, ott tárolhatjuk, holnap is ott lesz. Nem pontosan ez történik mikor egy bank Internetes kliensét használjuk? Mindennapos netes vásárlásaink során sem tűnik már fel, hogy a bankkártyánkról éppen leemelt összegért cserébe mindössze egy pár soros visszaigazoló email, esetleg egy vonalkód van egyelőre a birtokunkban. A felhő ezáltal számunkra nem egy technológia, hanem egy távolságot legyőző bizalom, amelyért cserébe gyorsaságot, kényelmet, alacsonyabb költségeket kapunk. Ha nincs benne visszaélés, akkor mindenki jól jár. Ha meg felüti a fejét valamilyen trükközést, azt a piac azonnal kiszűri. Ezrével jönnek a cikkek róla és becsukhat a bolt.

A háztartási és a vállbigstock_Cloud_computing_concept_22137257alati szolgáltatások a kisebb cégek piacán nehezen szétválaszthatók. Ami számunkra magánemberként természetes, azt nyugodtabban visszük be a cégünkbe is. Minél nagyobb a szervezet, annál rigorózusabb, bizalmatlanabb az újdonságok iránt. Mégsem találunk ma olyan nagy céget, aki valamilyen szolgáltatásának nyújtásához ne kérné a bizalmunkat, hogy az Interneten keresztül is kapcsolatba léphessünk vele. Ezzel a kör bezárul. A felhő, mint üzleti modell így már nem is igazán trend, hanem már adottság.

Életben maradni

Üzletileg gondolom. Sokan legyintenek, mikor a hosszú távú tervezésről hallanak, pedig ha egy vállalkozás már túljutott a kezdeti nehézségeken, akkor ott biztos volt valaki, aki ösztönösen tudta, milyen kérdésekre kell választ találni, hogy ne csak pár évre szóljon a nagy ötlet, a nagy lehetőség. Találkoztam olyan statisztikával, mely szerint Magyarországon a vállalkozások mindössze fele éri meg az ötéves kort, és 30% jut el addig, hogy egy dekádot tudjon maga mögött.

Úgy gondolom, van három viszonylag egyszerű kérdés melyekre ezek az utóbbi cégek jó válaszokat találtak, illetve tudták, időnként érdemes ezekhez visszatérni. Az első szerintem így szól: „Akik most vásárolnak tőlem, a jövőben is így tesznek majd?”. Minél biztosabb vagyok ebben, annál jobb. Érdemes azonban hallgatni azokra is, akik esetleg kételkednek ebben. Az Intel magyar származású egykori első emberének – a Gróf András néven született Andrew Grove-nak (https://hu.wikipedia.org/wiki/Andrew_Grove)  – leghíresebb könyvének nem véletlenül az a címe, hogy Csak a paranoidok maradnak fenn, ford. Doubravszky Sándor (Bagolyvár, 1998). Ha ugyanazt árulta volna tovább, amit addig (memória chip-ek), akkor minden vevőjét elvesztette volna, mert nem tudott versenyezni a távol-keleti árakkal. Vezetésével az Intel még épp időben átváltott a mikroprocesszorokra.

A második kérdés így hangozhat: „Mások is hajlandók vásárolni tőlünk a jövőben?”. Nos, a válasz nem egyszerű. Ehhez pontosan tudnunk kell, legelső vevőink miért döntöttek mellettünk, és vajon hozzájuk hasonlóan gondolkodnak-e mások is. Használjuk fel az első ügyfeleknél szerzett tapasztalatokat, hogy a következőknél tudjuk ezek széles körben működnek-e, vagy csak egyedi igényekre adott válaszok voltak.

A harmadik kérdés leginkább az lehetne: „Vásárolnának-e tőlünk mást is ügyfeleink?”. Azt mindenki tudja, mennyivel könnyebb megtartani egy ügyfelet, mint újat szerezni – de vajon elég-e csak megtartani őket? Miért ne fejlesszük kapcsolatunkat? Miért ne használjuk pozíciónkat újabb lehetőségek felkutatására, kínálatunk bővítésére?

Nem hiszem, hogy nagyon sok újdonságot mondtam eddig. Csupán arról töprengek, ha valaki ösztönösen odafigyel, hogy megőrizze ügyfeleit miközben újakat is szerez, és meglévő pozícióit arra is felhasználja, hogy partnerei igényei mentén bővíti kínálatát, akkor jó eséllyel hosszú távon fennmaradó vállalkozást épít. Akkor is, ha csak legyint egyet, mikor valaki azt kérdez tőle: terveznek-e hosszú távra a cégénél…

staying-alive-2

Köszöntöm a blogomon!

Kedves Olvasó!

Abból a célból hoztam létre ezt a blogot, hogy legyen egy hely ahol eszmét cserélhetünk a cégvezetésről, jövőről, érdekességekről. Nagyon érdekel, hogy az egyes témákról, amiket felvetek ki mit gondol, esetleg mit tenne még hozzá. Mindenki a saját helyzetéből kiindulva látja, hogy melyik téma lehet hatással a munkájára, döntéseire. Annál jobb a blog, minél több ilyen felmerül. Egy próbát megér 🙂

Jó együttgondolkodást!

Scharek Viktor

0029 resr