Az alapvető befektetési lehetőségek (az egyik gyöngyszem Warren Buffet levelei közül)

Érdemes ezt akkor olvasni, ha van rá 10 nyugodt perc. Lényegtelen mikor íródott. A józan befektetői gondolkodás örök érvényű ismérvei:

Az alapvető befektetési lehetőségek, köztük az, amelyiket mi leginkább előnyben részesítünk (Warren Buffet és Charlie Munger)

Részlet Warren Buffet Berkshire Hathaway részvényesekhez 2012. február 25-én írt leveléből.

Forrás: http://www.berkshirehathaway.com/letters/2011ltr.pdf

Fordította: Scharek Viktor, nyelvi lektor: Scharek Edit

Ha azt a szót halljuk, hogy befektetés, gyakran egy olyan folyamatra gondolunk, amelynek során a pénzünket odaadjuk valakinek, és cserébe azt várjuk el, hogy kis idő elteltével többet kapjunk vissza. A Berkshirenál ennél jóval magasabbak az elvárásaink. Itt azt hívjuk befektetésnek, melynek során vásárlóerőt juttatunk valakinek azzal a határozott várakozással, hogy a jövőben – az adókat is figyelembe véve – több vásárlóerőt kapunk vissza. Tömörebben úgy is mondhatnánk, hogy egy későbbi nagyobb fogyasztás reményében lemondunk a mostani fogyasztásról.

Ebből a megállapításból egy fontos következtetést vonhatunk le: a befektetés kockázatát nem a béta segítségével mérhetjük meg (a bétát a Wall Street-en használják a szórás meghatározására, és gyakran ezzel teszik mérhetővé a kockázatot), hanem azzal a valószínűséggel – az értelmes valószínűséggel –, hogy a befektetés mekkora vásárlóerő veszteséget okoz a tulajdonosának a folyamat teljes időtartamát tekintve. Az eszközök ára nagymértékben emelkedhet és eshet anélkül, hogy ez már kockázatossá válna, természetesen mindaddig, amíg magasabb vásárlóerőt képes nyújtani a számunkra releváns futamidő alatt. Azt is láthatjuk, hogy olyan eszköz is jelenthet kockázatot, amelynek nem változik az ára.

A befektetési lehetőségek igen sokfélék lehetnek. Három nagy csoportot különböztetünk meg, amelyeknek érdemes megismerni a jellemzőit is.

  • A pénzpiaci alapok, kötvények, jelzáloglevelek, bankbetétek és egyéb eszközök olyan befektetések, melyek egy adott pénznemben kerülnek meghatározásra. A legtöbb ilyen pénzben kifejezett befektetésről azt gondolhatnánk, hogy „biztonságosak”. A valóság ezzel ellentétben az, hogy ezek a legveszélyesebb befektetések. A bétájuk lehet akár nulla is, de a kockázatuk óriási.Az elmúlt században ezek az eszközök számos országban nagyon sok befektetető vásárlóerejét rombolták le, még akkor is, ha a tulajdonosok időben megkapták a várt hozamaikat, osztalékaikat. Az említett kockázat ráadásul mindig fennáll majd, hiszen a pénz értékét végső soron a kormányok határozzák meg, de bizonyos erők rendszeresen olyan intézkedések irányába terelik őket, amely inflációt gerjeszt. Időnként az intézkedések felett már képtelenek uralkodni;
    még az Egyesült Államokban is, ahol nagyon nagy az erős pénz iránti igény. A dollár értékének esése megdöbbentő, a Berkshire vezetésének 1965-ös átvétele óta 86%-os. Nem kevesebb, mint hét dollárba kerül ma megvenni azt, amire annak idején egyet is elég volt költeni. Ebből következik, hogy egy adómentes kötvénynek éves 4,3%-os hozamot kellett volna biztosítani a teljes időszak alatt pusztán azért, hogy a pénzünk megőrizze a vásárlóerejét. Saját magát csapta volna be mindenki, aki ezt a befektetést jövedelmezőnek könyvelte volna el.Olyan adófizető befektetők számára, mint Ön vagy én, a helyzet még rosszabb. Ez alatt a 47 év alatt, az amerikai államkötvények éves hozama 5,7% volt. Ez elég jónak tűnik, de ha az egyéni befektető átlagosan 25%-os jövedelemadó fizetésére kötelezett, akkor ez az 5,7%-os bevétel valójában nullával egyenlő valós hozamot jelent. A befektető számára látható jövedelemadó 1,4% mértékben csökkentette a meghirdetett hozamot, miközben a láthatatlan inflációs adó elvitte a maradék 4,3%-ot is. Érdemes megjegyezni, hogy a rejtett inflációs „adó” több mint a háromszorosa volt a befektető által ismert és tényleges veszteségnek tartott jövedelemadónál. „Az Istenben hiszünk” jelmondat van a pénzünkre nyomtatva, de azok, melyek a kormányzati nyomdagépet irányítják, nagyon is emberi kezek.A magas kamatok a pénz alapú belefektetések esetén természetesen kompenzálják a vásárlókat az infláció kockázatáért – ezt a feladatukat a kamatok remekül el is látták a 80-as évek elején. Mindazonáltal a jelenlegi kamatok közelébe érnek annak, hogy ellensúlyozzák a vásárlóerő csökkenés befektetők által számon tartott kockázatát. Jelenleg tehát a kötvényeket vásárlói figyelmeztetéssel kellene árusítani.A mai viszonyok között tehát emiatt nem kedvelem a pénzalapú befektetéseket. Ennek ellenére a Berkshire jelentős mennyiségű ilyen eszközt birtokol, főleg azonban rövidtávúakat. A Berkhire-nál a likviditás a legfontosabb szempont, amelyből nem is engedünk, még annak árán sem, ha le kell mondanunk az éppen elérhető legjobb hozamokról. Annak érdekében, hogy ennek az elvárásnak megfeleljünk, elsősorban amerikai államkötvényeket tartunk, ez az egyetlen olyan befektetési lehetőség, mely a legkaotikusabb gazdasági körülmények között is pénzzé tehető. A működésünkhöz szükséges likviditás szintje 20 milliárd dollár, de 10 milliárd az abszolút minimum.

    Azon felül, amiket a likviditás és a szabályozók miatt tartanunk kell, pénzalapú értékpapírokat csak akkor vásárolunk, ha rendkívüli nyereséggel kecsegtetnek – vagy azért, mert egy bizonyos követelés rosszul árazott, amely akkor fordul elő, amikor időről-időre összeomlik egy bóvli kötvény, vagy pedig azért, mert a hozamok olyan szintre emelkedtek, hogy jelentős nyereséget lehet realizálni a magas minősítésű kötvényeken, amikor a hozamok visszaesnek. Annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban mindkét lehetőséggel éltünk  – és talán a jövőben is élünk majd vele –, most 180-os fordulatot véve eltávolodtunk ezektől az ügyletektől. Ma már igaz a „Wall Street”-i Shelby Cullom Davis túlzásnak tűnő mondata, miszerint: „A kötvényeket kockázatmentes hozamaikért népszerűsítik, miközben a mai árakon hozammentes kockázatokat kínálnak.”

  • A befektetések másik nagy kategóriájába azok az eszközök tartoznak, melyek soha sem fognak termelni semmit, de a befektető megvásárolja, mert azt reméli – miközben ő is jól tudja, hogy nulla nyereségre számíthat–, hogy valaki majd többet fog fizetni érte a jövőben. A 17. században például a Tulipán rövid időre ilyen közkedvelt termékké vált.Ennek a típusú befektetésnek egyre növekvő vásárlói körre van szüksége, amely ráadásul abban bízik, hogy még több ember elcsábul majd. A tulajdonosokat tehát nem az inspirálja, hogy maga az eszköz mit képes termelni – hiszen örökre élettelen marad–, hanem sokkal inkább az, hogy mások majd még jobban vágynak rá a jövőben.E kategória legjelentősebb eszköze az arany, amely jelenleg azoknak a befektetőknek a nagy kedvence, akik minden más típusú befektetéstől félnek, de különösen a papírpénztől (melyek értékvesztésétől, ahogy arról már írtunk, van is félnivaló). Az aranynak két nagyon fontos hátránya van, az egyik, hogy alig jó valamire, a másik pedig az, hogy terméketlen. Az tény, hogy az aranynak van valamennyi ipari és dekorációs haszna, de a kereslet ezekre a célokra korlátozott és nem képes számottevő mennyiségű új kitermelést felvenni. Ha egy uncia aranyad van, akkor az az idők végezetéig egy uncia arany marad.Az arany felvásárlóit a növekvő félelmük motiválja. Az elmúlt évtizedben ez az elmélet megalapozottnak bizonyult. Az emelkedő ár önmagában újabb vásárlási kedvet produkált, mely vonzotta azokat a befektetőket, akik pontosan ez által látták igazoltnak a befektetési elméletüket. Ahogy a tömegek beszállnak egy felkapott ügyletbe, a folyamat önbeteljesítővé válik – egy darabig.Az elmúlt 15 évben mind az Internetes cégrészvények, mind az ingatlanok megmutatták, hogy milyen elképesztő mértékben elszállhatnak az árak, ha egy kezdetben értelmes befektetési teóriát nagy publicitású áremelkedéssel kombinálunk. Ezeknél a buborékoknál egy egész sereg kezdetben szkeptikus befektető később beadja a derekát, látva a piaci „bizonyítékot”, és a kör – egy ideig – eléggé bővül ahhoz, hogy a gyorsvonat tovább roboghasson. A nagyra nőtt buborékok azonban elkerülhetetlenül kipukkadnak. A végén pedig ismét a régi mondás igazolódik: „Amit a bölcs ember tesz az elején, azt teszi a buta a végén.”

    A világ aranykészlete napjainkban 170 000 tonna. Ha az összeset egybeolvasztanánk, akkor egy 20,7 méter élhosszúságú kockát kapnánk. (Képzeljük el, milyen kényelmesen elhelyezhető lenne egy baseball pálya belső részén, vagy egy focipálya közepén.) 1750 dolláros unciánkénti árnál – amikor ezt írom, ennyi az arany ára – a kocka értéke 9.6 billió dollár lenne. Hívjuk ezt a kockát az A kupacnak.

    Készítsünk most egy B kupacot is ugyanekkora értékben. Ennyiért megvehetnénk az USA összes termőterületét (400 millió hektár évi 200 milliárd dollár kibocsájtással), vehetnénk még 16 darab Exxon Mobilt (a világ legnyereségesebb vállalata, egyenként 40 milliárd dollárt jövedelmezne évente). Miután mindezt megvettük, még egybilliónk maradna költőpénzre (bár ekkora harácsolás után ennek már túl sok értelme nem is lenne). El tudunk képzelni olyan befektetőt, akinek ha lenne 9.6 billiója, akkor az A kupacot választaná a B helyett?

    Azon felül, hogy az arany már meglévő készleteit ilyen döbbenetesen túlárazzák, a mai árak mellett további 160 milliárd dollárnyi kitermelés is szükségessé válik. A vásárlóknak – ékszerészeknek, iparvállalatoknak, félős magánszemélyeknek és spekulánsoknak egyaránt – folyamatosan fel kell vásárolniuk ezt a mennyiséget, hogy fenntarthassák az egyensúlyt a jelenlegi árak mellett.

    Száz év alatt a 400 millió hektárnyi termőföldön elképesztő mennyiségű kukorica, búza, gyapot és egyéb termények teremnek meg, és még sokáig ellátnak bennünket sok földi jóval, függetlenül attól, hogy mit ér a pénzünk. Minden bizonnyal az Exxon Mobil is ez idő alatt dollár billiókat termel a tulajdonosai számára osztalékok formájában, és a vagyona is több billió dollárban mérhető (és ne feledjük: 16 Exxonunk van). A 170 000 tonna aranyunk mennyisége mindeközben nem fog változni, és még mindig képtelen lesz bármit is előállítani. Akárhogy becézgetjük, cirógatjuk a kockánkat, nem fog reagálni semmit.

    Az több mint valószínű, hogy azok az emberek, akik félnek, száz év múlva is rohannak majd aranyat venni. Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy a jelenleg 9.6 billióra tartott A kupac megközelítőleg sem lesz annyira jövedelmező, mint a B.

  • Az első két kategória akkor a legnépszerűbb, amikor tetőfokára hág a félelem. A terror és a gazdasági összeomlás arra ösztökéli a befektetőket, hogy pénzalapú eszközöket vásároljanak, leginkább államkötvényeket, a fizetőeszközök elértéktelenedése miatti félelmükben pedig még sterilebb eszközök felé hajtják őket, amilyen az arany. 2008 végén hallottuk, hogy a készpénz a király, épp akkor, amikor a pénzt be kellett volna fektetni ahelyett, hogy őrizgetnénk. Hasonlóképp, amikor azt hallottuk, hogy a készpénz halott a 80-as évek elején, amikor pedig a fix kamatozású dollárkötvények emberemlékezet óta a legjobban teljesítettek. Ezekben az időkben az a befektető, aki a tömeg nyomásának engedve hozta meg a döntéseit, nagy árat fizetett a konformizmusáért.Én – ahogy azt már biztosan sejti – a harmadik kategóriát részesítem előnyben: a termelékeny eszközökbe történő befektetést, legyen az vállalat, gazdaság vagy ingatlan. Ideális esetben ezeknek az eszközöknek rendelkezniük kell azzal a képességgel, hogy inflációs időkben is meg tudják őrizni a vásárlóerejüket úgy, hogy közben minimális mértékben igényelnek újabb befektetést. Gazdaságok, ingatlanok és számos vállalat, mint amilyen a Coca-Cola, az IBM és a mi saját See’s Candy-nk megfelel ennek a kettős követelménynek. Bizonyos cégeink – gondoljunk csak a közmű vállalatainkra például – elbuknak ezen a teszten, mivel az infláció jelentős anyagi megterhelést jelent számukra. A magasabb jövedelemért a tulajdonosoknak sokat kell befektetniük. De még így is jövedelmezőbbek, mint a nem termelő vagy a pénzalapú befektetések.Függetlenül attól, hogy száz év múlva a pénzünk alapja arany, kagyló, cápafog, vagy egy darab papír (ahogy ma) lesz, az emberek hajlandóak lesznek elcserélni egy pár percnyi munkajövedelmüket egy Coca-Cola-ra vagy egy See’s mogyorós kekszre. Az USA népessége a jövőben több árut fog mozgatni, több ételt fog fogyasztani, és több lakóhelyre lesz szüksége, mint ma. Az emberek mindig el fogják cserélni azt, amit termelnek arra, amit mások termelnek.Országunk vállalatai továbbra is meg fogják termelni azt, amire az állampolgároknak szüksége van. Átvitt értelemben ezek az üzleti „tehenek” évszázadokig élni fognak, és egyre több „tejet” adnak. Az értéküket nem a kereslet-kínálat középértéke határozza majd meg, hanem az, hogy mekkora tejtermelő kapacitással rendelkeznek. A tejeladásokból származó jövedelem a tehenek tulajdonosai számára biztosít majd jövedelmet kamatos kamatozással növelve, ugyanúgy, ahogy a huszadik században a Dow emelkedett 66-ról 11497-re (közben pedig rengeteg osztalékhoz is jutottak). A Berkshire célja végső soron az, hogy növelje a részesedését az első osztályú vállalatokban. Elsősorban azt szeretnénk, hogy teljes egészében a tulajdonunkban legyenek, de úgy is jelen lehetünk, hogy jelentős hányadú piacképes részvény legyen a tulajdonunkban. Hiszek abban, hogy hosszú távon a befektetéseknek ezen kategóriája utcahosszal győz a másik kettő előtt. Sőt, ami még fontosabb, ez lesz messze a legbiztonságosabb.
150512_INV_BuffettMunger

Berkshire Hathaway Chairman and CEO Warren Buffett, right, speaks alongside Vice Chairman Charlie Munger, Monday, May 4, 2015. The annual Berkshire Hathaway shareholders meeting took place over the weekend in Omaha with over 40,000 in attendance.