Termékek valóban ingyen. Megéri?

Akármennyire is furán hangzik a cím, az internetes startupok és a mobil alkalmazásfejlesztők pontosan tudják, mire gondolok. Ingyen termék üzleti fogásként, hogy a figyelmet a fizetős verzióra terelje.

Mielőtt azt gondolnánk, ez a modell csak a cégek szűk körét érinti, nézzünk körül, és lássuk be: ez az eszköz más-más módon, de mindenki számára elérhető.

Nem hogy Internet, még áram is alig volt, mikor az Egyesült Államokban az 1900-as évek elején egy ételkiegészítőket gyártó cég ingyen szakácskönyveket kezdett osztogatni a háziasszonyoknak, amikben természetesen az ő alapanyaguk is kellett az ételekhez. Egy csökkenő példányszámú napilap előfizetői bázisát pedig úgy növelték jó pár évvel ezelőtt Spanyolországban, hogy egy ötven elemű étkészlet egy-egy darabját hozzácsomagolták a szombati számokhoz. Mindkettőnek bejött a próbálkozás. Az Internet-korszak két hatalmas változást hozott. Az egyik, hogy az információ-dömpingben már alig lehet figyelemhez jutni a potenciális vásárlók körében, a másik pedig, hogy léteznek olyan termékek, melyek eladásakor a szállító költsége közel nulla. A témáról sokat meg lehet tudni innen: Ingyen! – A radikális árképzés jövője.

A tengerentúlon ma már széles körben használt a Freemium kifejezés (el sem tudom képzelni ennek a magyar megfelelőjét, de örülnék, ha lenne), melynek az a lényege, hogy ingyenes terméket kínálok a felhasználóknak, közben igyekszem más kínálattal elegendő fizetős ügyfelet is gyűjteni, akik eltartják mindkét kört. Más megközelítés, mikor szétválik a felhasználó és aki kifizeti a számlát.  Ilyen, amikor hirdetőktől jutnak bevételhez. Aztán gondoljunk csak arra, fizettünk-e már valaha egy internetes keresésért? Mi ugye nem – de más sokat fizet, hogy megtudja mit is keresünk.

freeA „hogyan” és „mit adjak” kérdésre adható válaszok száma szinte végtelen. Van cég, aki 2MB tárhelyet ad ingyen, hogy a 100MB-ért már fizessünk. Van, aki egy hónapnyi szolgáltatást ad ingyen, hogy utána előfizessünk. Ez utóbbi nekem nem kedvencem. A „try&buy” nem klasszikus Freemium. Működhet ettől, csak pont a lényeg veszik el. Használható értéket adni ingyen. A legtöbben alap és fizetős funkciókra bontják kínálatukat. Ilyenkor nagyon nem mindegy, melyik oldalra mi kerül.

Sokat tanulmányozva ezeket a modelleket számomra már egyértelmű, hogy ezzel a módszerrel mind a vevő, mind az eladó nyer. A vevő kellő tapasztalatot tud szerezni egy termékről, mielőtt akár egy fillért is kiadott volna érte, az eladó pedig hamar ismerté válik, hiszen nem túl nagy költséggel eljut leendő felhasználóihoz. Érdekes adat, hogy az ingyen felhasználók (free) és a fizetősök (premium) aránya általában 90-10%, de lehet akár 98-2% is. Ezt érdemes figyelembe venni a tervezéskor.

Hatalmas téma ez, mely szerintem sok vállalkozó szellemű embernek bizsergeti a fantáziáját. Néha én is azon kapom magam, hogy azon ábrándozok, „bárcsak adhatnék egy terméket ingyen!”.

Reklámok

Az adóhatóság mint társtulajdonos?

Ezt nem én találtam ki, de néha eszembe jut, és ilyenkor eltöprengek rajta. A kérdés mögött egy szimbolikus megközelítés van, amit kedvenc vállalati pénzügyes előadóimtól hallottam az egyetemen. Aki a BME környékén ismerős, biztos találkozott a kiváló Andor-Ormos-Tóth csapattal, számos – azóta is fészkelődő – bogarat ültettek a hallgatóság fülébe. Ha például ez a mostani téma a kedves blog olvasóban is tovább motoszkál, akkor valami tényleg lehet benne.

Vegyünk országtól függetlenül egy piacgazdaságot. Az állam természetesen érdekelt a vállalkozások hosszú távú, eredményes működésében. Miért is ne lenne az, hiszen ebből lesz adóbevétele. Ahhoz, hogy ezt elérje, döntésein keresztül folyamatosan szabályozza és ellenőrzi a vállalkozások működését, majd a megtermelt eredményből elveszi a maga részét. Pont úgy, mint egy tulajdonos. Normális esetben fel sem merül ellenérdekeltség. Az államot ebben a tekintetben mindenütt az adóhatóság képviseli, rá tehát úgy kell tekintenünk, mint a cég életének állandó részvevőjére. Talán így már nem is hangzik annyira vadul, a címben szereplő kérdés. Máris könnyebb egymás mellé ültetni a látszólag szembenálló feleket.

Országa válogatja, hogy a helyzet mennyire van messze az ideálistól. Jelenleg az Egyesült Államokban nagy küzdelem folyik az egyértelműen társasági adó elkerülési céllal létrejött konstrukciókkal. A legnagyobb vállalatok rövidítik meg dollár tízmilliárdokkal ilyen módon a költségvetést. Az elszánt IRS meg fogja találni a módját, hogy változtasson a kialakult rendszeren és az állam megkapja a jussát. Ezzel összefüggésben máris változtak az adójogszabályok Írországban. A Svájcban működő cégek esetén az a fontos, hogy tevékenységi körük és méretük alapján az elvárt adót megfizessék. Ha a befizetés a becsült érték közelében van, akkor nincs semmi gond. Mindezt úgy, hogy nincs a számláknak, bizonylatoknak alaki kötöttsége, szigorú sorszámozása.

question-mark-icon
Nem tudom, mit hoz a jövő, de egyetemeinkről annyi jó elmélet indult már ki, aminek meglett a gyakorlati haszna. Miért ne töprenghetnénk el egy kicsit azon is, hogy a vállalkozások és az államot képviselő adóhatóság nem ellenérdekeltek. Vajon mi segít majd hozzá, hogy a mindennapokban érvényre juthasson egy igazi együttműködés – ahogy az társtulajdonosok között illik?