Külföldre dolgozni itthonról (Svájc)

Ahogy az ilyen történetek kezdődni szoktak: az ismerősöm ismerőse új színt hozott az életünkbe. Ő történetesen svájci és évek óta külsős pénzügyi tanácsadóként és kontrollerként dolgozik svájci kórházaknak. Mikor megismerte mivel foglalkozunk, mármint hogy tetszőleges rendszerekből kinyert adatokból állítunk elő vezetői információs, illetve kontrolling rendszereket, felgyulladt az agyában az a bizonyos lámpa és beindult az együttműködés.

Szerencsénkre a svájci kórházak nagy része egy ottani fejlesztésű rendszert használ, melyből másoknak addig nagyon nehéz volt megfelelően kinyerni adatokat. Ide is magyar mérnökök kellettek. Ez a szerénytelen kijelentés megengedhető, mert holland, német és osztrák cégek is tettek már erre korábban kísérletet. Nem kisebb helyen, mint a davosi kórházban kellett bemutassuk milyen rendszert tudunk kiépíteni, melyből a vezetők addig nem látott módon át tudjáksw shutterstock_150411200-638x380 tekinteni az intézményük gazdálkodását. Egy évig tartott, míg minden a helyére került. Ebben az időszakban szerződés nélkül, a saját költségünkre dolgoztunk azért, hogy megmutassuk mit tudunk. Mikor minden adat a helyére került és meglátogattuk a kórház vezetőjét és gazdasági igazgatóját, végre eljutottunk a szerződéskötésig. Mikor ott tartottunk, hogy a befektetéseink megtérülése végett szeretném, hogy két évig ne lehessen rendes felmondással megszüntetni a szerződést, a kórház vezetője komolyan rám nézet és azt mondta: nem szüntetjük meg, de más az indok. Én nem akarom, hogy előbb véget érjen a szerződés, mert szükségem van magukra. Nem hittem a fülemnek. Nagyon nagy bizalommal volt irántunk – nyilván köszönhetően az előzményeknek is – és komolyan számított a munkánkra. Kívánom minden szállítónak, hogy éljen át ilyen perceket akár itthon, akár külföldön. Ez öt éve volt, azóta is partnereink, tíz újabb svájci kórházzal egyetemben.

Különleges élmény külföldre is dolgozni. Talán másokat is inspirálhat arra, hogy nem kell hosszabb távra elhagyni az országot ahhoz, hogy felkutasson ilyen lehetőségeket. Az persze tevékenység függő, hogy mivel egyszerűbb, vagy nehezebb erre vállalkozni. Ami biztos: kinti jó partner, türelmes befektetés, ott nehezen hozzáférhető szakértelem és egy itteni kiszolgáló háttér felépítése elégnek kell legyen ahhoz, hogy erre az útra lehessen lépni.

Az elmúlt öt évben rengeteg további különleges élményünk volt. Többször versenyeztünk más országbeli szállítókkal és talán ma már nagyon is számolnak velünk. Egyik legnagyobb meglepetésem az volt, mikor kiderült az egyik potenciális ügyfelünk vezetője magyar származású. Három éves korában kerül ki Svájcba, ma már tekintélyes orvos, saját klinikával. Nagyon jó érzés volt találkozásunkkor összemosolyogni azon, mire vihetik a magyarok. Főleg persze Ő, de ez már egy másik történet…

A bankszámlánk is a felhőben van?

Miközben sokan azzal foglalkoznak, hogy a felhő alapú szolgáltatásokat újdonságként mutassák be, elkerüli a figyelmünket, hogy a lényegi kérdésekkel már rég tisztában vagyunk, sőt már kellőképpen hozzá is szoktunk. Ezzel informatikai szempontból szerintem lehet vitatkozni, de felhasználói szemmel aligha. Mi is jellemző a felhő alapúnak hívott szolgáltatásokra? Interneten keresztül érjük el, nem tudjuk pontosan hol található az a szerver, amin az adatok vannak. Így ír erről a Wikipedia. Azt tudjuk, hogy ki a szolgáltató, de a legtöbb műveletet a nélkül is el tudjuk végezni, hogy annak munkatársaival kapcsolatba lépnénk. Azt is tudjuk, hogy bármekkora értéket is képvisel mindaz, amihez így, elektronikus úton hozzáférünk, elfogadjuk, hogy azt fizikai valóságában soha sem birtokolhatjuk. Megelégszünk azzal, és ez gyakran nem is zavar bennünket, hogy az amit a böngészőben látunk létezik, használhatjuk, ott tárolhatjuk, holnap is ott lesz. Nem pontosan ez történik mikor egy bank Internetes kliensét használjuk? Mindennapos netes vásárlásaink során sem tűnik már fel, hogy a bankkártyánkról éppen leemelt összegért cserébe mindössze egy pár soros visszaigazoló email, esetleg egy vonalkód van egyelőre a birtokunkban. A felhő ezáltal számunkra nem egy technológia, hanem egy távolságot legyőző bizalom, amelyért cserébe gyorsaságot, kényelmet, alacsonyabb költségeket kapunk. Ha nincs benne visszaélés, akkor mindenki jól jár. Ha meg felüti a fejét valamilyen trükközést, azt a piac azonnal kiszűri. Ezrével jönnek a cikkek róla és becsukhat a bolt.

A háztartási és a vállbigstock_Cloud_computing_concept_22137257alati szolgáltatások a kisebb cégek piacán nehezen szétválaszthatók. Ami számunkra magánemberként természetes, azt nyugodtabban visszük be a cégünkbe is. Minél nagyobb a szervezet, annál rigorózusabb, bizalmatlanabb az újdonságok iránt. Mégsem találunk ma olyan nagy céget, aki valamilyen szolgáltatásának nyújtásához ne kérné a bizalmunkat, hogy az Interneten keresztül is kapcsolatba léphessünk vele. Ezzel a kör bezárul. A felhő, mint üzleti modell így már nem is igazán trend, hanem már adottság.